Önkéntességért díj 2010
Az Önkéntességért díj pályázat:
Az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) 2010-ben ismét meghirdeti az “Önkéntességért díj” pályázatát. A Budapest Bank Nyrt., a tavalyi “Az év vállalati önkéntes programja” kategória nyerteseként 2010-ben a kezdeményezés mellé állt, mindezzel elősegítve az önkéntesség hazai presztízsének és ismertségének növelését és széles körben való elismerését
A válság következtében önálló lakhatásukat elveszített kisgyermekes családok megsegítése
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium, illetve a Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából és támogatásával minden régióban pályázati támogatás igényelhető a 2008. szeptember 30-át követően kilakoltatott, azaz önálló lakhatását elveszített, kiskorú (18 év alatti) gyermeket nevelő családok önálló lakhatásának elősegítésére.
Kedvezményes osztálykirándulási, táborozási lehetőség
Az “ÚTON” Ifjúsági-Kulturális Egyesület pályázatot hirdet kedvezményes táborozásra, osztálykirándulásra.
Cél: Gyermekek, fiatalok szervezett programjainak támogatása, iskolák, osztályok fogadása az Egyesület ifjúsági táborában. Olyan ötletes programok támogatása, melyek a szabadidő hasznos eltöltését célozzák meg, kulturális értékeket közvetítenek, élményt nyújtanak a célcsoport, elsősorban a fiatalok számára.
Önkéntességért Díj pályázat
Az önzetlen segítség itthon is egyre fontosabb
2010-ben is díjazzák az önkénteseket
Év Fája pályázat
Az Ökotárs Alapítvány Magyarországon először meghirdeti az Év Fája vetélkedőt, melyre bármilyen magánszemély vagy csoport, szervezet jelölheti kedvenc fáját.
A jelöléseket a evfaja.okotars.hu oldalon lehet beadni.
Őszidő 2010 vers és novellaíró pályázat nyugdíjasok részére
Tatabányán a Kertvárosi ÁMK Bányász Művelődési Otthona meghirdeti az Őszidő 2010 Vers és Novellaíró Pályázatot nyugdíjasok részére
Ökopixel fotópályázat
Ökopixel fotópályázat avagy ökoriporter kerestetik! Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. és a Greenfo.hu közös fotópályázatot indít három témakörben, értékes nyereményekért.
A pályázatra való nevezéshez regisztrálni szükséges a honlapunkon.
Érvényes e-mailcím megadása kötelező, hogy értesíteni tudjuk a pályázót az esetleges változásokról, eredményhirdetésről, elért helyezéséről.
Fókuszál az Ifjúság! elnevezésű fotópályázat
Fókuszál az Ifjúság! elnevezésű fotópályázat, melyet közösen hirdet meg a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2010. június 15 – augusztus 6. között!
Fotózzon szegényt és gazdag lehet
Fotópályázatot hirdetett az Európai Bizottság az idei év kiemelt európai uniós politikai témájával, a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel kapcsolatban.
A régiós civil szervezetek infrastrukturális feltételeinek fejlesztése
Alapvető cél
A régióban a civil szervezetek infrastrukturális feltételrendszere nagy hiányosságokat mutat.